2015. február 16., hétfő

10.fejezet

Miközben vadul csókolt, körözött a csípőjével. Fel akart izgatni, és mit ne mondjak sikerült neki . Az előbbi mérgem elszállt. Ő jót tesz nekem. Holly kigombolta az ingem közben a kezem becsúszott az ő fekete csinos ruhája alá. A kezem a fehérneműjénél járt, ami engem és őt is nyögésre késztette. Mikor teljesen kigombolta ingem, végig csókolta mellkasom. Végig csókolta az összes tetkóm.
 „ Miért is voltál a Biológia teremben a sötétség alatt mögöttem és mire akartál rá venni?” kérdezett gondolkodóan. 
Miről beszél? Egyáltalán nem voltam a közelében. Vissza gomboltam az ingem és álltam a zavart és rémült tekintetét. A mérgem visszatért. A legszívesebben most szétütnék valamit vagy inkább valakit. Melyik csavargó kezdet ki vagy talán csókolta meg Hollyt?
! „ Mi, mmmi a baj? „ dadogta Holly
. „ Nem voltam a biológia teremben. De te is hibás vagy… Ez azért van mert olyan ribancosan öltözködsz.” 

Megakadt a lélegzete, lehet hogy az utolsó mondatot magamban kellett volna tartanom. Kinyitotta a kocsiajtót kiszállt és vissza ment a bárba. Dühösen ütöttem bele a kormányba. Átkozott szar. Az én állapotomban nem vezethetek
. *Holly szemszöge* 
Nem tudom mit gondoljak. Ez csak Mr. Styles lehetett. Hisz Nealt csak pár órája ismerem és nem hinném hogy egyből rám mozdulna, megcsókolna. Először Sarát kell kihoznom a bárból és akkor agyalunk majd együtt. Egy könnycsepp keresete az útját lefelé. Hagyd abba a nyafogást Holly, ő a tanárod. Talán ez jó, hogy így végződött. De ténylegesen egy ribanc lennék? Én teljesen megvoltam győződve arról hogy az Mr. Styles volt. Általában ki kell tudom találni a sötétség ellenére is hogy ki az. Érezni? Szagolni? Ízlelni?! Jah ez egy ’ rövid ’ csók volt és meg vagyok fázva de ez akkor sem felmentés az alól hogy érzékelnem kellet volna. És a másik hogy miért nem érzékelte senki más?! Kinyitottam az ajtót és elindultam Sarát megkeresni. De sehol sem találtam. De Zayn mellém került
. „ Hey, nem nézel ki a legjobban, jól vagy?”
 „ Igen, minden a legnagyobb rendben. De tudod hol van Sara? „
 Egy sarokra mutat válaszképpen. Sara Niall lében ül és praktikusan szórakoztatják egymást. Oda mentem hozzájuk és megböködtem Sara vállát.
 „ Sara haza tudnánk menni?”
 „ Och Holly, Adj még 5 percet.” Fordult felém Sara és látta meg a könnyeim. 
„ Sajnálom Niall, de most muszáj mennem. Meg van a számom. Majd beszélünk.” Adott neki egy puszit az arcára és felállt majd kihúzott a bárból
. „ Holly, mi történt? Nemrég még kifele rohanni láttalak.” kérdezte aggódóan és elővett egy zsepit. Elmeséltem neki mindent ami az autóban és ami a Biológia teremben történt
. „ Ne hallgass Mr. Styles-ra. Neki semmi fogalma és tényleg egy seggfej. És ezen kívül miért kellet volna Nealnak megcsókolnia? Hisz ő még új. A legjobb ha írsz neki egy üzenetet. Most
.” Elővettem a telefonom és keresgéltem az Appok között. SMS. ’ Neal mi volt az a Biológia teremben?’ Egy perc sem telt bele és megkaptam a választ. ’ Mi volt ott?’ Hülyét akar belőlem csinálni?!
 „ Talán, talán ez mégis csak Louis volt.” mondta Sara és remélte hogy nem hallom meg.
 „ Sara nem ő volt. Én éreztem egy órát a karján és inget viselt az illető. És ezek csak Harry, ehm Mr. Styles és Neal hordott.
” Az arca megkönnyebbűltséget sugárzott.
 „Harry?” nevetett
 „ Igen az a keresztneve.” Hangosabban nevetett és én is rákezdtem.
 ’ Holly erről majd beszélünk holnap, ezt személyesen kéne megbeszélni és én most aludni akarok
.’ Ez hülye? Minden szabályt megszegett ha tényleg ő csókolt meg.. Sara és én haza szédelegtünk. Miközben Sara mellettem lassan és mélyen szuszogott, én nem tudtam elaludni. A fejemben ezer és egy gondolat és kérdés cikázott. Muszáj Harryt elfelejtenem. Nem tudom hogy történhetett ez az egész.. Úgy értem egy két nappal ezelőtt még mindennél jobban utáltam és most? Most vagyok először ténylegesen szerelmes és  a tanáromba. Muszáj valamin változtatnom, de gyorsan.

2015. január 10., szombat

09. fejezet

Remegve ültem egy fekete koktélruhában csillogó magas sarkúval egy taxiban. Sara fogta a kezem. Ő egy vörös ruhát hord és tökéletesen, csodaszépen néz ki benne. A barnás fekete göndör haja a válláig ér. Gyönyörű szép hosszú haja van kár hogy mindig copfban hordja. Kifizettük a Taxisofőrt és kiszálltunk a bár előtt
. „ Sara, olyan túlöltözöttnek érzem magam” suttogtam
 „ Én is, de ha bárki kérdezi mi még megyünk egy buliba ezután”
 Bementünk és tényleg magunkra vontunk egy jó pár szem párat. Én hiába kutattam Mr. Styles és Lea után
. „ Sara nem látom őket”
 „ Nyugodj le. Talán a mosdóban vannak.”
 A gondolat hogy az a kurva és Mr. Styles együtt a mosdóban vannak megölt. Kitépem az összes haját. Művészi barbi baba. Miközben ültünk két pasi jön oda hozzánk
. „ Szabad a hely mellettetek?” kérdezte az egyik
 „ Jah persze” mondta Sara miközben egy kifogástalan mosoly tűnt fel az arcán Egy pár perces beszélgetés után kifizettek nekünk egy kis piát. Az este nem fog jól befejeződni. Egy két pohár után én és Sara a táncparketten kötöttünk ki. Az előbb említett két pasi a hátunk mögött állva elég közel hozzánk táncoltak. A Sara mögött lévőt Niallnek hívták a másik pedig aki mögött táncolt és éppen a kezével kereste a koktélruhám alatt az utat hívják Zaynnek. Sara egy nagy lendülettel szembefordult Nialllel. Most még közelebb táncolnak egymáshoz. Biztos hogy nem volt egyetlen egy centiméter sem köztük. Talán nekem is meg kéne fordulnom és Zaynnel szórakoznom? Végül is Mr. Styles biztosan a 3000. kurvájával baszik az emeleten. Ezenkívül Zayn őrülten helyes és elképesztően jó illata van. Szeretem ha a pasiknak jó illatuk van. Most vagy fiatal Holly, ezt most meg kell engedned magadnak. Egy pár év múlva már házas leszel és akkor, akkor már úgysem tudsz mit csinálni. Nevettem a saját logikámon. Még egyszer átnéztem Sarahoz aki eközben Niallel szórakozott, szegény túl sok alkoholt ivott és holnapra mindent megfog bánni. Louis miatt biztosan. Szembe fordultam Zaynnel. Rám mosolygott, éppen meg akartam csókolni mikor felfedeztem az engem idegesen pásztázó szem tulajdonosát Mr. Stylest. Elengedtem Zaynt és hozzá rohantam. Mr. Styles a bárpulthoz sétált és rendelt magának egy Whiskyt. A kijárat felé vette az irány. Muszáj utolérnem mielőtt kijut de mivel magas sarkút viseltem nem tudtam utána sprintelni.
 „ Mr. Styles kérem várjon” Mikor kiért felém fordult.
 „ Nem az iskolában vagyunk nem kell magáznod” Mi? Megőrült?
 „ Hogy őszinte legyek halvány fogalmam sincs mi a keresztneve.”
 „ Harry” Harry, uff. Harry és Holly az illegális álompár, fecsegtem a tudatalattimmal und mosolyogtam.
 „Soha nem gondoltam volna hogy te egy ilyen slampos nő vagy.” 
„ Miért is kéne annak lennem? Azért mert fiúkkal beszélgetek és táncolok velük?” 
„Holly te megakartad csókolni a fickót. A legszívesebben mögé mentem volna és leütöttem volna ,úgy hogy soha eszébe se jusson megcsókolni téged vagy beszélgetni veled.”
 Remegtek a kezei. Soha nem képzeltem el ilyennek Mr.Stylest. Most nem szabad gyengének lennem, Holly légy erős
. „ Ha én egy kurva vagyok akkor mi vagy te? A tanár aki mindenkit lefektet a suliból?!”

 • Harry szemszöge 

 Baszki rájött a dologra Mrs. Clarksonnal?
 „ Mire gondolsz?” próbáltam nyugodtan kérdezni
 „ Hogy mire gondolok?!” Megmarkolta a kistáskáját és elszedte a telefonját és mutat egy képet Leával.
 „ Ach, Leára gondolsz.” 
„ Úgy hangzik mintha mást is basznál Leán kívül.” fújtatott rám dühösen. Ez az oldala nem a legkedvesebb de irtó szexi.
 „ Holly, voltam ezelőtt egy bárba egy haverommal és ott volt Lea is, velem beszélgetett és mindenképpen akart egy képet csinálni velem. Egy idő után meguntam és ide jöttem hogy végre ihassak, csak azért mert hogy őszinte legyek ez egy szar nap volt.”
 „ Akkor hazudott nekem, az a kurva direkt egy rossz bárba küldött hogy úgy nézzen ki hogy ti ketten…” Nem tudta befejezni mondandóját mivel ajkaim övére helyeztem. Ő szenvedélyesen válaszolt a csókomra. A csípőjére helyeztem a kezem hogy fel tudjam emelni. Legszívesebb itt az utcán magamévá tettem volna, de ez túl veszélyesnek bizonyult. Megérkeztünk az autómhoz és leengedtem a földre és kinyitottam az ajtót hogy leülhessek. Egy szó nélkül fogadott el Holly és csukta be maga mögött az ajtót. Ő akart engem. Végre.


 Az író kommentára: Tudom hogy ez most extrém rövidre sikeredett. De mostanában mint már mondtam nem tudok többet írni de adom magamból a legjobbat. ti vagytok a legjobbak köszönöm köszönöm, köszönöm, köszönöm!


Na szóval itt lenne a rész. Remélem tetszeni fog . Jövőhéten új rész. Köszönöm a a hozzászólásokat és hagyjatok nyomot magatok után.Xoxo.

Díj.



Köszönöm szépen a díjat Hajnalka Bús,megtiszteltetésnek veszem!!

Szabályok:
-Köszönd meg a díjat akitől kaptad.
-Írj 10 dolgot  magadról.
-Írj 10 kérdést.
-Küldd tovább 10 blognak.

10 dolog magamról:
-Gimnazista vagyok
-Német mellett angolt tanulok
-Kedvenc állataim a ló és a farkas
-Szeretek padon ülni
-Imádok olvasni
-Szeretek zenére tanulni
-A sport az életem( a sportágam a lovaglás)
-Szeretem a tetoválásokat ,főleg a Harryét
-Jelen pillanatban blogot fordítok.
-Imádom az olvasóimat.

Hajnalka Bús kérdései:

1.-Melyik a kedvenc számod a One Direction-től?
-Night Changes

2.-Vannak 1D-s cuccaid?
-Nincsenek. 

3.-Mit jelent számodra a blog?
-Számomra kikapcsolódást jelen ,és hatalmas örömöt számomra hogy másoknak is örömet okozok. Tudom hogy nagyon sokan nem tudják olyan jól az idegen nyelveket ,ezért fordításokat olvasnak ,éns angolból.  Szerintem ez egy jó kis közösség . 

4.-Milyen telefonod van?
-Samsung Advence S

5.-Mi a legkedvesebb karácsonyi ajándékod?
-A falovam amit kiskoromba kaptam.

6.-Mióta blogolsz?
-Nyár...

7.-Mennyi időt töltesz a bloggal?
-Sajnos nem annyit mint szeretném. Pár órát hétvégén.

8.-Van a telefonodon 1D-s kép?
-Háát. Kinek nincs?! Természetesen van...
 
9.-Szeretsz zenét hallgatni? Ha igen, milyen érzelmet vált ki belőled?
-Érdekes kérdés. Mindig zenét hallgatok.Érzelem ,érzelem...Szerintem mindenfélét, zenétől és hangulattól függ.

10.-Ki a példaképed?
- Tyűűhaa. Elsősorban a szüleim,de vannak más példaképeim is pl.Edwina-Tops Alexander, Marcus Ehning, és....még megsúgom hogy a Szürke Ötven Árnyalatából :Christian Grey ,mert annyi mindent elért az életben .


2014. december 27., szombat

08. fejezet 2/2

Az ördögbe, miért kérdez mindig róla, pedig teljesen természetesen viselkedem a közelében. Meséljem el neki az igazat?.
„ Minek kéne lennie?” kérdeztem olyan természetesen ahogy csak tudtam.
„ Naja, mint már mondtam mindig vörös leszel akkor is ha csak hozzád szól mint most.” fogta vissza a nevetést.
,, Ember, most ne hazudj nem, és mesélj el minden t hallod! M-I-N-D-E-N-T!”
„ Oké, oké feladom”
Elmeséltem Saranak mindent, az összes sztorit és az álla egyre lejjebb esett.
,, Ez most komolyan mondod vagy? Én tudtam hogy kirívó vagy dehogy ennyire?” Sara sokkos állapotba került. Basszus mégiscsak magamban kellet volna tartanom…
Körülbelül 2 perce csendet Sara prüszkölése szakította félbe és nem tudta abba hagyni a nevetést. Miközben egy Whatsapp üzenetet kaptam Leától. Lea? Ő még sohasem írt nekem. Megnyitottam a üzenetet.
„ Hey Édes, én éppen a Bár 12-ben vagyok és tippelj kivel fogom az estét tölteni XOXO”
Tudtam mit gondol, miközben Sara az arcom nézte és hirtelen eltűnt a mosolya.
„ Mi történt?”
Egy szó nélkül nyújtottam neki oda a telefonom.
„ Ach, Holly csak szívat. Mintha Mr Styles ott lenne. Ő csak bosszút akar állni a múltkori miatt.”
„ Várj a legjobb ha kérek tőle egy fotót.”
’Nem tippelek, nincs szükségem rá. Küldj bizonyíték képpen egy fotót? És az XOXO-d dugd fel a seggedbe.’
Idegesen vártam válaszát. És ténylegesen kaptam egyet fotóval.
És a képen látható volt Lea amint csücsörít a vörösre festet ajkaival és közvetlen mellette vigyorgott gödröcskéit halványan megmutatva Mr. Styles. Valamilyen okból könny szökött a szembe. Miért mint mindig. És hol maradt a nívója?! Sara magánkívül volt.
„ Megőrült? De hát ő a tanárunk, talán az osztályunkból mindenkivel ki akar kezdeni? Én az hittem ő csak téged akar. Hülye seggfej. Akkor megmutatjuk!”
„ Sara édes vagy. De hogy akarjuk mi ezt megmutatni?” kérdeztem
„ Na teljesen egyszerűen! Kicsípjük magunkat és olyan csinosak leszünk hogy senki nem fogja tudni levenni rólunk a szemét majd bemegyünk a bárba és kitáncoljuk a lelkünk.”
„ Sara,akkor mondom még egyszer, hogy kirívó vagyok. De oké kezdjük el az akciót.”


Na szóval meglepi az új társfordítótól Bogitól.Most már zajlanak az események.Én is izgatott vagyok nagyon .Várom a kommenteket.Xoxo.

2014. december 26., péntek

08. fejezet 2/1

Mr. Styles

Ez a férfi elrabolja mindenem.

,,Holly azt hiszem vissza kellene mennünk.”

Már is? Érezni akartam magamon és tovább csókolni.

„Oké” mondta csalódottan.

„Mit csinálsz a hétvégén?”

Rám mosolyog. Imádom a gödröcskéit.
Ezektől különlegessé válik.Javarészt annyira komoly és rettenetes de ezek a gödröcskék felülírják azokat.
Észrevettem ,hogy az arcom pirosodni kezd.

,,Öhmm reggel megbeszéltem Saraval,Neallel és Loiussal egy találkozót holnapra.Szeretnénk 
Nealnek megmutatni a várost.”

Mr.Styles mosolya eltűnt a gödröcskékkel együtt.Ez nem jó jel.

,,Aha..” kinyitotta az ajtót és visszament a biológia terembe.

Mi ezzel a problémája?Vártam néhány percet és végül követtem.A nap végén lebontottuk az állomásokat Mr.Styles nélkül.
Neal és én összehoztuk a fekete falakat a fórumban .

„Már alig várom a reggelt”mondta Neal miközben tartotta nekem az ajtót.

Rámosolyogtam.

„Én is nagyon „

Visszamosolygott rám.


„Nem tudsz feleslegesen flörtölni az iskolán kívül?”

Mr. Styles állt mögöttünk és a kezét ökölbe szorította.
A szeme nem csillogott zölden,nem volt koromsötét.
Ez vajon mit jelenthet?

„Úgy nevezik ,hogy flört.Könyörgöm.És egyértelműen ez az én dolgom.Úgyhogy ne avatkozzon bele.és törődjön a saját dolgával”

Neal meglepetten nézett ,de mosolygott.
Mr.Styles dühösen nézett rám,talán meg akar félemlíteni.És ez persze  gyakran sikerül is neki,de ha ostobaságokat beszél akkor ez ellenkezője történik  és felülmúlom őt.Ami néha következményekkel járhat.

Mr. Styles tovább akart menni ,de Neal  megszólította.

„Ön ugyanolyan vétkes,ilyen megjegyzést mint ez ,egyátalán nem mondhat .”

Neal mosolyog felém.

„Óó..Téged is örömmel látlak az elzáráson.”

Mr.Styles kajánul  vigyorog   és otthagyott minket.

„Ő most egyike  a kedvenc  tanáraimnak.”Súgta nekem Neal.Nem tudtam tovább visszafogni a nevetésem és kitört belőlem .

Sara és én elbúcsúztunk a srácoktól és megbeszéltük hogy holnap  13:00 kor találkozunk a parkban 
.A hazaúton csak úgy pezsgett Sara.

„Ez volt életem egyik legjobb napja.Louis tiszta szex.Holly ,nekem szükségem van arra hogy megérintsem vagy megcsókoljam őt.Nagyon szerelmes vagyok.Mit vegyek fel holnap?Nincs semmi jó cuccom.Neked van valami jó?És mit gondolsz Nealról?Ő tényleg  helyes, de Louis egyszerűen túltesz rajta."


„Sara nyugodj le, minden rendben lesz.Megcsináljuk a holnapot,ha szeretnél nálunk aludhatsz és akkor meg tudjuk beszélni mit viseljünk .Ehm..Neal  átkozottúl helyes."

„ Holly ,jóképűnek gondolod?”

Úgy gondolom anya azt hiszi,hogy leszbikus vagyok.Soha életembe nem hoztam haza még fiút ezért róluk áradozik.Nem tudom miért van ez így.
Persze,partiztam már fiúkkal de annyira nem komoly ,hogy beszéljek róla anyával.

„Igen ,nagyon .”

„Akkor ez a holnap valószínűleg inkább páros randi lesz.
Sara ragyog ,közben fehér fogai kivillannak,imádom a mosolyát.

„Anyu”

„Igen drágám?Hagy szorongassalak meg ”

Megölelt és adott a homlokomra egy puszit.A pusziról Mr.Styles jutott eszembe,amikor velem volt.

„Sara itt alszik ,rendben?”

„Persze ,de még nem csináltam vacsorát,akartok valamit rendelni?Én fizetem „

Az biztos hogy a legjobb anyuka Londonban.
Miközben mi élvezetesen  a hatalmas pizzán csámcsogtunk és hallgattunk egy érzelgős dalt.


„Mondd Holly, mi a helyzet Mr.Stylessal?”

Most csak ennyit hoztam jó olvasást.Xoxo.

2014. november 22., szombat

07.fejezet 2/2

A fény kialudt,és ott állt mögöttem. Milyen jó játék gondoltam magamban.
Az előadás után volt szünetünk.
Elindultunk  négyesben a büfébe..

,,Nagyon jó fejek vagytok ,nincs kedvetek holnap találkozni és megmutatni nekem a várost,illetve Londont?”kérdezte Louis bátran és magabiztosan.

Louis bólintott

,,Persze” Sara és én egyetértettünk. Telefonszámot cseréltünk és továbbindultunk a termünkhöz.
A hólyagom jelezett.

,,Már nem bírom,ki kell mennem a wc-re.
Miközben elindultam  a mosdóba ,hirtelen valaki fogva tartott.
Mr. Styles. Kinyitotta az ajtót és behúzott egy helyiségbe.

,,Mit .Csinálsz.Te.Velem?.”Súgta a fülembe és nekilökött a falnak.Eegy  nyögés hagyta el a számat.

,,Nem érzed mennyire szeretném,hm?”kérdezte követelőzően és ajkát szenvedélyesen az enyémekre tapasztotta.

,,Akarlak téged”suttogtam  fülébe, miközben a nyakamra és  a mellkasomra vándorolt.

Az író azt írta hogy nem olyan jó és nem izgalmas nem tudom hogy vagytok vele de szerintem egyre izgisebb..;)


2014. október 30., csütörtök

07. fejezet 1/2

Mindenki a tornateremben ült a padokon. 

"Először is jó reggelt! Itt  van egy lista, ahová mindenki feliratkozhat.
Aztán.. Ma nem csak az iskolai ünnepségnek örülhetünk, hanem ma van a nyílt nap is, amire mi, tanárok, különféle programokra  gondoltunk számotokra. Példának okáért, felállítottam valamit a  biológia teremben."

"Mi az?" szólt közbe Lea izgatottan. 

"Ismeritek mind az 5 érzéket, a biológiatermet teljes sötétség  borítja, és fel van ott állítva egy labirintus néhány állomással, ahová teljes sötétben kell eljutnotok. Tehát az ötből csinálunk négyet.
Kifüggesztem a listát a falra, ha  tudjátok, hogy döntöttetek, írjátok fel magatokat!"

Mialatt mindenki a lista előtt nyomorgott, én és Lisa egy szőnyegen vártunk. Mr. Styles oda jött hozzánk, és leült mellénk.

"Titeket már felírtalak hozzám, ne aggódjatok, nem lesztek egyedül. Egy pár fiatal az idősebb korosztályból is ott lesz és segít majd nektek."

Oh ne. Már majdnem elhittem.. Mialatt én kétségbe estem, Sara szeme sugárzott.

"Tudjátok a nevüket?" kérdezte idegesen.

"Igen, Louis Tomlinson és Neal Caffrey."

Sara színe vörösre váltott, majd rám nézett. Könnyen letudtam olvasni róla, hogy legszívesebben hangosan ordítana. 

Mr. Styles mosolygott majd ismét felállt, hogy megválaszolja pár diáknak a kérdését. 

"De Holly, ki az ördög  az a  Neal Caffrey?!"

"Jó kérdés,én sem ismerem, talán új."

***

Még mindig vártunk.. de már a terem előtt. Elővettem a telefonomat, hogy megnézzem, de Sara szapora légzésére lettem figyelmes, és ahogy felemeltem a fejemet, megláttam a kiváltó okát. Louis és Neal álltak előttünk. 
Biztos vagyok benne, hogy soha életemben nem láttam még egy ilyen kéjsóvár nézést. 

Neal grimaszolt, Louis nevetett. És ezt így játszották. 

"Minden rendben van nálatok, vagy egy korábbi kérdésre  válaszolva, minden rendben v an nálunk. Úgy néztek ránk, mintha valami lenne az arcunkon." elővigyázatosan beszélt, de végül megadta magát a nevetésnek ismét. 

"Ehm, minden szuper, csak megakartuk kérdezni, hogy ki az ott melletted." 

"Oh, ő Neil, New York-ból jött"

"Oh, de bunkó vagyok, be se mutatkoztam.."

Először kezet fogott Sara-val, majd nekem is kezet nyújtott. Ragyogtak a kék szemei. Istenem, azok a szemek. 

"Oh, ti már vártatok, sajnáljuk a késést."

Bementünk a terembe. 

"Egyes állomásokat muszáj még először felépíteni, még nem sikerült mindet. Sietünk kell, kevesebb mint 30  percünk van az elsőig!"



Miután mindent felépítettünk, leültünk mind a négyen egy asztalhoz. 

"New York milyen?" Sara teljesen izgatott lett hirtelen. 

"New York a legjobb város az egész világon, olyan sokoldalú, hogy el se hinnéd!" 

Neil addig mesélt, míg Mr. Styles be nem lépett a terembe. Amióta Neil itt van, egyáltalán nem  foglalkoztam Mr. Stylesal. 

Az első vendégek, illetve diákok léptek be az ajtón.Mr . Styles adott néhány utasítást, majd a fények kialudtak. Néhányan felkiáltottak kicsit, majd megpróbálták az utat. 
Sara, Louis, Neil és én egy-egy  sarokban álltunk, egy zseblámpával vészhelyzet esetére. 

Hirtelen két erős kezet éreztem a csípőmön. 
Fenébe, ki ez?!
Muszáj használnom a zseblámpát, ez egy vészhelyzet. Akaratlanul is elnevettem magam. 
Lassan levezettem a kezemet az idegen kezére, tulajdonképpen biztos voltam benne, hogy ez Mr. Styles keze, aki pont mögöttem állt, de biztos ami biztos..
Kitapogattam egy órát, Neal és Mr. Styles is viselt ma órát.. 
Soha az  életben nem lehet ez Neal.

Hirtelen sarkon fordultam, és megcsókoltam. A kezeit a fenekemen pihentette, és gyengéden hozzám érintette magát. Könnyű volt megérezni az erekcióját. A vágy mérhetetlenül fokozódott bennem. Érezni akartam. A pólója alá nyúltam, de eltolt magától. 

A fény ismét beterítette szobát, majd egy idő után ismét csak a sötétség.

Bejegyezte: Ninaa. :$